Rólam mondták

"Ami tetszik abban, amit és ahogy csinálsz, hogy soha nem kérdőjelezed meg azt (vagy én nem tapasztaltam ilyet eddig), hogy az, amire valaki vágyik, amit célul tűzött ki, az "jogos-e". Ezt azért emelem ki, mert ezzel volt már egy negatív tapasztalatom."
Hidvéginé Dr Török Mária

2014. október 2., csütörtök

Varjúné vagyok. Én meg Szarka. :)


Ahogy ígértem előző bejegyzésemben, most arról lesz szó, hogy hogyan határozzák meg mondataidat a korábbi élményeid.
Kerüld el a kínos félreértéseket

"Új munkatársnő érkezett a cégbe. Ahogy az illik, mindenkinek bemutatkozott. Amikor Lacihoz ért, meglepő dolog történt:

- Jó napot, Varjú Istvánné vagyok - mutatkozott be a nő.
- Örvendek, Szarka László - viszonozta kedvesen Laci, mire az új kolléga nem várt módon reagált:

- Hogy képzeli, hogy gúnyt űz a nevemmel?

Felháborodott hangját döbbent csönd követte, majd Laci magyarázkodása:
- De hát engem tényleg így hívnak."


Nem egy szerencsés bemutatkozás, igaz?
Icu nem győzött bocsánatot kérni és újrakezdeni a bizalomépítést - immár a semleges helyett a negatív szintről. Kedves, figyelmes nő volt, így gyorsan megszerettük és már csak nevettünk ezen a történeten, de alakulhatott volna másképp is.


Mi történt itt?
Icu az előzetes élményei alapján ítélte meg Laci válaszát, holott Lacit még korábban nem ismerhette. Nem tudhatta róla, hogy egyáltalán humoros ember-e és ha igen, mások kigúnyulásában találja-e örömét.

Amit tudott, az az volt, hogy történt már ilyen. Vagy talán az, hogy nem szerette ezt az állatot, a varjút és ezért a saját nevét is "cikinek", kigúnyolnivalónak érezte. De az is lehet, hogy gyerekkorában gúnyolták sokat, mégcsak nem is a neve miatt.
Nem is tudhatjuk pontosan, hogy mi volt az az élmény, ami miatt Icu így felháborodott egy látszólag egyszerű bemutatkozás során.

Ami biztos, az az, hogy Icu ebből az egyszerű mondatból "Örvendek, Szarka László.", azt hallotta meg, hogy az a mondat mit mond neki kettőjük kapcsolatáról.




Jártál már így te is?
Ha nem a neveddel, akkor más helyzetben történt-e már veled olyan, hogy félreértetted a másik szavait?

Idézz fel most egy konkrét esetet!
Gondold át, hogy mi is történt akkor. Hogyan zajlott a beszélgetés, pontosan mi is hangzott el?

Visszanézve is ugyanúgy ítéled meg a szituációt, mint akkor?

Akár igen, akár nem, gondold most át a mondataitokat ezek szerint a szempontok szerint:
  • Mit jelent a mondat szigorúan csak tartalmi szempontból? (itt: Laci örül, hogy megismerheti Icut és az ő teljes neve Szarka László)
  • Mit mond a mondat neked saját magadról? Hogyan szól rólad? (itt Icu számára ezt mondja: lenéz engem, már a nevem miatt is kigúnyol)
  • Mit mond a mondat neked a kettőtök viszonyáról? Hogyan viszonyul a másik hozzád? (itt Icu számára ezt mondja: Laci veszi a bátorságot és így ismeretlenül is ki meri gúnyolni, biztosan fölé akar kerekedni)
  • Mit mond neked a mondat arról, hogy mit kell neked tenni tudnod ebben a helyzetben? Mit vár el tőled a másik? (itt Icu számára ezt mondja: föl kell vennem a kesztűt, csak nem hagyhatom, hogy fölém kerekedjen)

A saját szituációd minden egyes mondatára vonatkozóan vizsgáld meg ezeket a kérdéseket. Sőt, még a gondolataidat is górcső alá veheted ebből a szempontból.

Neked mire van füled?
  • Azt hallod ki a mondatból, amit szigorúan csak tartalmi szempontból jelent?
  • Vagy belelátod önmagadat is abba a mondtba?
  • Vagy inkább kettőtök kapcsolatát teszed be a jelentéstartalom mögé?
  • Vagy a tartalmon túl már azt is tudod, hogy mit kell tenned, ha abban a szituációban hangzott el az a mondat?

Szeretnéd, ha mostantól elkerülhetnéd az ilyen kínos félreértéseket?
Akkor állj meg pár pillanatra és játszd végig ezt a fenti rövid gyakorlatot, csak utána olvass tovább!
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Megvan? Átgondoltad? Akkor hathat leginkább a következő, egyben utolsó kérdésem, ha megcsináltad ezt a feladatot. Csak másfél perc!
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Mi változott? Mit értettél meg?


Köszönöm, ha meg is osztod velem, akár kommentben, akár ezen elérhetőségek valamelyikén:


Széles Anikó
A szellemi edző
Működésbe hozom a belső iránytűdet

+36/20/421-13-71
aniko.szeles@iranytucoaching.hu


Mosolygós napot! :)

Képek forrása: Ambro és Jeroen van Oostrom a FreeDigitalPhotos.net-ről

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése